Kedves olvasó!
Miskolcon elindult az Úr munkája. A történet ÚGY KEZDŐDÖTT,HOGY MISKOLCON A METROPOL ÜZLETHÁZ-ban ELKEZDTEM a HÖLGYNEK HIRDETNI AZ ISTEN IGÉJÉT ÉS AZ EGYIK HÖLGY,AZT MONDTA ,HOGY A BARÁTNŐJÉNEK NAGYON FÁJ A HÁTA ÉS ISTEN MEGTUDJA-E GYÓGYÍTANI?Természetesen Igen, Isten a gyógyító,ezután elhívott a Martintelepre ahol egy családhoz mentünk.Nagyon szívélyesen fogadtak minket és én elkezdtem prédikálni Jézus-rol nekik .Figyelmesen hallgatták az igét és elérkezett az a idő, amikor döntés elé állítottam őket.Dicsőség az Úrnak mind a ketten befogadták Jézust ,hatalmasan leszállt Isten ereje és az egyik hölgy aki elvitt ebbe a házba,elkezdte a Szent Lélek rázni és megtapasztalhatta azt ,amit Jézus meg ígért és vesztek erőt minek után eljön reátok a Szent Szellem.A másik hölgy ahogy befogatta Jézust csak sírt és sírt.Isten szeretete érintette Őt meg,mint ahogy mindnyájunkat.Elkezdtem a gyógyítás szolgálatát is és hatalmas módon a háta azonnal meg gyógyult és a barátnője elmondása alapján már kézen is tudott állni ,előző napjaiban azaz évek óta szenvedett,de Isten meggyógyította őt.Az egész családnak hirdetni kezdte az evangéliumot.Dicsőség Istennek. A Jézus Nevében Haleluja


