Összejövetelünk 2010.05.20-lesz

Kedves Testvérek, Érdeklődők!

A múltheti találkozásuk igen csodálatos volt, mert az Úr most is hatalmasan meglátogatott minket! Olyan Igei üzenetet kaptunk, amit napokon keresztül megerősített a számunkra. (Ef 4,11-16.) Ezen az alkalmunkon nem voltunk sokan, de az Úr jelenlétében áldást kaptunk az Igéből! Kezdetben fizikai fáradságot éreztünk a napi munka miatt, de az Úr felfrissített a Szent Szellem által, ahogy meglátogatott minket! Az imádságban is vezetett, mert sokmindent kellett az Úr elé vinnünk: “Hasonlatosképen pedig a Lélel is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk, de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.”( Róm 8.26.) Befejezésül pedig vezetőnk Magyari László, telefonos összeköttetés által imádkozott értünk, és ilyen módon is kiáradt hatalmasan a Szent Szellem ereje! Tüzesen, felfrissülve, és nagy örömmel indultunk haza! Ez a házicsoportunk is az Úr dicsőségére egy áldott este volt, közösségben a mi Urunkkal és egymással! Halleluja!

Ezen a héten is találkozunk, melynek helyszínéről érdeklődjetek a: +36703687423 telefonszámon.

Időpontja: 2010. május 20. 18-óra

Témája: Jn 12,23-26.

Mindenkit nagy szeretettel várunk! A mi Urunk, Jézus Krisztus áldjon meg benneteket!

Testvéri szeretettel: Erzsébet, csop. vez.